Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár akadálymentesített portál

Navigáció:

Betűméret beállítása:

Színbeállítás:

Menü

Etno-Folk Forgatag - Fellépők

8. Etno-Folk Forgatag – Bükfürdő – 2019. július 5.

Fellépők

 

Vizeli Bálint és barátai

A zenekar megalakulásához több szálon át vezetett az út. Az egyik a társaságon belül fűződő rokoni szál Vizeli Bálint és Vizeli Máté között. A másik, hogy a Góbé Zenekar tagjaként rengeteg időt töltött együtt zenéléssel az elmúlt tíz évben Vizeli Máté, Tímár Márton és Egervári Mátyás.

Az együttes tagjai egyénenként is sokféle népzenei projektben vesznek részt, ezeknek tanulságait és élményeit a közös munkában is szívesen kamatoztatják. Ilyenek például az óvodai és iskolai rendezvények, táncegyüttesek munkájába való bekapcsolódás énektanítással vagy zenekari kísérettel, de akár versenyek is, amelynek gyümölcse, hogy Vizeli Bálint a 2017-es VI. Kecskeméti Prímásverseny győztese lett.

A közös zenélés fontos része a táncházi muzsikálás, legyen szó akár egy budapesti folkkocsmáról vagy egy vidéki táncházról. Nyaranként a gyermek és felnőtt táborokban való népzenetanítást is nagy szeretettel vállalják az együttes tagjai.

 

Joós Tamás: Violin király és Hanga királykisasszony - Zenés bábos mesejáték

„Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy hatalmas birodalom, a hangok országa, Pentatónia. Hogy milyen volt ez az ország? Nem volt se északon, se délen, se keleten, se nyugaton, de ott volt mindenütt: a földön, a vízben és a levegőben. Ez a birodalom tele volt csodálatos hangokkal, szépséges dallamokkal, varázslatos muzsikával. Királya is volt néki, ahogy egy rendes országban lennie kell. Úgy hívták, hogy Violin király.

Játssza: Joós Tamás énekmondó és a résztvevő gyerekek

Közreműködő hangszerek: koboz, tekerő, citera, furulya, tamburin, esőbot

 

Koprive Tamburazenekar

A Vas megyei zenekar tagjai gyerekkoruk óta szoros kapcsolatot ápolnak a népzenével, az anyatejjel szívták magukba őseik örökségét. Időközben többféle zenei hatás érte őket, így koncertjeiken szívesen ötvözik az újonnan befogadott stílusokat a népi dallamokkal. Repertoárjukon a saját szerzemények és a szentpéterfai dalok mellett a nyugat-magyarországi és az ország más tájegységein élő horvátság zenéje, továbbá Horvátország gazdag dallamvilága egyaránt megtalálható. A Koprive tamburazenekar közkedvelt fellépője a különböző folklór és világzenei fesztiváloknak, gasztro rendezvényeknek. Emellett rendszeresen koncerteznek a szomszédos országokban, illetve kétszer voltak koncertkörúton az Egyesült Államokban is. A déli szláv népek körében népszerű hangszer, a tambura, csodálatos dallamok megszólaltatására képes. A Koprive koncerteken ezt a hangzásvilágot ismerhetik meg az érdeklődők, egy zenei kalandozás során. Ez a körutazás elviszi a hallgatóságot Szentpéterfáról Zágrábon át Dalmáciába, hogy Szlavónián és Vajdaságon át visszatérjenek Nyugat-Magyarországra.

 

Cimbaliband

Kilenc nagylemez után is töretlenül száguld a Cimbaliband cimbalom meghajtásos tandembiciklije. A Cimbaliband zenéjében a kelet-európai életérzés keveredik a népzenével, és a közönség által kedvelt modern zenei stílusokkal, A banda tagjainak jelentős népzenész múltja van, így a Cimbaliband “boszorkány konyhájában” a gyökerektől merített autentikus zenéből kiindulva készülnek a fogások. A zenei csemegéket pedig úgy tálalják elénk, hogy a dalok alapját egy igen különleges hangszer, a cimbalom alkotja, megfűszerezve egy kis jazz-el, latin zenével, balkáni ritmusokkal. Nem véletlenül emlegetik a zenei szaklapok a gödöllői születésű Unger Balázst a "cimbalom Chuck Berry-je" ként! Gyors ”riffjeivel” változatos stílusban mozgatja, irányítja a zenekart az igazi magyar akusztikus "keverőpult" mögül. A fentieket egyesítve válik teljessé a hallgató számára az eredeti kelet-európai cimbalom  rock’n’roll! Mesterien gyúrja össze autentikus népzenei gyűjtéseit és életigenlő szerzeményeit, melynek eredményeként születhetett meg az alábbi pár sor is a Magyar Nemzet hasábjain: a zenekar tagjai „bebizonyították, hogy az autentikus népzene is lehet trendi.” Ez pontosan egybevág az energiáktól duzzadó Cimbaliband mottójával: „Recycle”, azaz feldolgozni és újra megszerettetni a fiatalokkal a hazait!

Állandó vendégünk Danics Dóra énekesnő, aki 2013-ban megnyerte az X-Faktor zenei vetélkedőt, mint első női győztes! Dórát eddig erről az oldaláról nem ismerhette a közönség, a Cimbalibandben kezdett foglalkozni a népzenével, és a balkán dallamaival. Énekhangja, egyénisége tökéletesen passzol, a Cimbaliband életérzéshez, muzsikához. Nem véletlen, hogy legutóbbi két lemezükön, a „Recycle (ejtsd: Riszájköl) ”-ön és a Balkán Projekten is ő énekel!

Unger Balázs - cimbalom, ének

Unger Gergő - gitár, koboz, ének,

Solymosi Máté - hegedű, kontra

Tóth Gergely - nagybőgő, basszusgitár

Babos Lőrinc - dobok, cajon, derbuka, konga, kanna

 

Neoveská

Cimbalommuzsika Csehországból - a fiatalokból álló zenekar megszállottan gyűjti a dél-moráviai, úgynevezett Slovácka-i zenei anyagot, mely híres a lassú, szerelmes, katona és bordalairól. Ugyanakkor a zenekar nem csupán a helyi zenét tudja játszani, repertoárukon ugyanúgy megtalálható a csárdás, mint a Metallica egy-egy slágere… A szórakozás garantált!

 

Jóanépi

A Jóanépi zenekar 2017 tavaszán, egy baráti örömzenélés során alakult. Az együttes neve egyben zenéjük üzenete is.

A zenekar tagjai

Csasznyi Imi - ének, basszprímtambura

Agócs Márton - ének, gitár, ír buzuki

Czupi Áron - ütős hangszerek

Orosz Kristóf - gitár, ének

Cseke Dániel - szaxofon

Kocsis Levente – basszusgitár

 

The Warsaw Village Band (Lengyelország)

A zenekar tagjai az értékemegőrzés érdekében hozták létre a zenekarukat. Ezért tértek vissza Lengyelország zenei múltjához, felfeldezve a folklór és az ősi zenei világot. Egy interjúban így fogalmaztak: “Faluról falura jártunk, idős embereket látogatva, meghallgattunk zenéjüket és történeteiket. Ami a legjobban meglepett minket, hogy a falusi emberek egyáltalán nem érdeklődtek már múltjuk zenéje iránt. Mivel amikor ezek az idősek már nem tudják továbbadni a zenéjüket, az örökre elveszik velük.”

 

Vujicsics Együttes

Negyven éve, közel azonos felállásban játszik a szentendrei Vujicsics Együttes.

Ráadásul kezdettől fogva ugyanazt az utat járja: azt, amit a szerb és horvát népzenék hagyományőrző feldolgozásának nevezhetünk.

Belefér ebbe a tamburazene, de a Balkán mélyének fúvós hangszerei is: a könnyedség, az emelkedettség és a drámaiság együtt hat ennek a rendkívüli együttesnek a koncertjein.

Borbély Mihály - szaxofon, klarinét,tárogató,furulya,okarina,dvojnice,brácstambura

Eredics Gábor - basszprímtambura, tambura samica, harmonika, karaduzen, ének

Eredics Kálmán - bőgő, tamburabőgő, tarabuka, tapan

Brczán Miroszláv - csellótambura, brácsatambura, ének

Szendrődi Ferenc - prímtambura, basszprímtambura, litarka, brácsatambura

Eredics Áron - prímtambura, basszprímtambura, csellótambura, tarabuka, tapan, ének

Vizeli Balázs – hegedű

 

Szarka Tamás és a Ghymes

Megújult és új nevet kapott a 35 éves Ghymes!

Két különálló produkció összevonásával, Szarka Tamás és zenekara, valamint a Ghymes zenekar fúziójával egy megújult csapat várja a közönséget a 35 éves zenekar koncertjeire.

A zenekar pályafutása szinte példa nélküli és páratlan sikertörténet: a 35 éves működésük alatt eddig 25 önálló albumot jelentettek meg, több mint 3000 koncertet adtak a világ 25 országában és titkuk a folyamatos megújulásban rejlik. Ez a mindig megújulni tudás a feltétele és záloga sikereiknek.

A 2018-as augusztus 20-i budapesti tűzijáték zenéjének és verseinek alkotója Szarka Tamás.

„A Ghymes sikerének alapja az a zenei szivárvány, amely folyamatosan feltűnik megszólalásukkor, és amelyet az átélt, éltető hagyomány és a ma között feszítenek ki égboltunkra zenéjükkel. Ez alatt változunk át mi is, boldog hallgatók, válunk jobbakká, eggyé külhoni-belhoni magyarként, európaiként. Koncertjük után jobban szeretjük társunkat, elhatározzuk, hogy gyerekeinkre is jobban figyelünk és nemcsak Magunkat, de a rossz szomszédot is elfogadjuk. Boldogabbak leszünk tehát, hitünket erősíti a Ghymes-zene, és ez a legtöbb, amit a zene és ez a varázslatos zenekar adhat.“ (Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója)

„Szarka Tamás zeneszerző, költő és Szarka Gyula zeneszerző, a Ghymes együttes két alapító tagja a magyar és közép-kelet-európai népzenei alapokon nyugvó hagyományápoló, értékmegőrző, azt a legszélesebb környezetben megismertető és elfogadtató, népdalkincsünket megőrző és továbbadó, humanista szellemiségű, a magyar nyelvet virtuóz módon használó zeneszerzői, előadóművészi, költői, dalszövegírói munkásságukért” részesültek megosztott Kossuth-díjban 2011-ben.

A Szarka Tamás & Ghymes dalaira a már jól ismert, sajátos stílus a jellemző. Szarka Tamás zenéje hat az értelemre, az érzelmekre és az érzékekre. A zene mélyről jön és erőt ad. A zenekar vallja, hogy az abban a pillanatban megszólaló ÉLŐ muzsika energiája, varázsa a feltétele és záloga sikereinek.

 „A magyar és kelet európai népzenei gyökerekre épülő muzsikájuk kimagasló sikereket  hozott  koncertjeik  látogatottságában, lemezeik eladásában, műfaji és  művészi megítélésükben egyaránt. A művészetben nincsenek garanciák, nincs garancia arra, kinek hány év gyakorlás elteltével mekkora és milyen sikere lesz, ha lesz egyátalán, a befektetett munka visszafelé igazolódik. Csak visszafelé látszik a két évtizednyi kitartó munka eredménye – az a látásmód, mely párosulva tehetséggel és elhivatottsággal költővé érlelte a verskedvelőt, zeneszerzővé a táncházi muzsikust és előadóművésszé csiszolta az egykori pedagógiai főiskolásokat, és ami csak igazán keveseknek jut ki: meghozta a saját, mással össze nem téveszthető hangot, egy egyéni hangzást.

A saját hang, mely csak keveseknek jut ki, mely igazán az egyéniség jellemzője!, a saját hang, ami nyomon követhető tucatnál is több CD-jükön, a saját kortárs hang, mely kijelöli a további művészi utat. Ez az, amire mindig számíthat a közönség, ez az a bizonyosság, mely koncertjeikre elővételben eladja a jegyeket és ez az a művészi hitel, mely arany és platina lemezek sokaságát termeli. Ez az, mely az egyre bővülő Európában biztosan jelzi az eredetet, olyan valami, mint a legjobb valuta - csak magyar!“ (Malek Miklós)